Átfogó fejlesztéssel teszi még megbízhatóbbá a hűtött áruk szállítását a Szemerey-Plus Zrt.


Tovább bővíti prémium szolgáltatásainak körét a kiemelt működési szegmensként hűtött áruk szállításával foglalkozó Szemerey-Plus Zrt. A GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázat fejlesztési projektjének keretében új hűtőaggregátorokkal szerelik fel gépjárműveiket, így a megrendelők menet közben is folyamatosan monitorozhatják az áruk szállításához szükséges legideálisabb körülményeket.

Nyugat-Dunántúl

Eszközparkját fejleszti a REKARD

REKARD A Széchenyi 2020 pályázati felhívásán 193,37 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft.

Termelési kapacitását bővítette a REKARD

A cég az 511,32 millió forint összköltségű projektje során termelési kapacitását bővítette győri székhelyén új technológia bevezetésével és komplex eszközbeszerzéssel.

Foglalkoztatást növelő program valósult meg Győr-Moson-Sopron megyében

„TranzÉp2 – Hátrányos helyzetű emberek tranzitfoglalkoztatása az építőiparban” című projekt.

Közép-Dunántúl

Alkatrészt mozgató robotizációs eljárást fejlesztettek

EN-CO-Software Zrt. Az EN-CO Software Zrt. 373,9 millió forint összköltségű projektje során új technológiát integráló, elsősorban összeszerelő ipari szakágazatra optimalizált eljárás kutatása és fejlesztése valósult meg.

Napelemek kerültek a MONTANA PANEL Kft. épületeire

A 30,11 millió forint összköltségvetésű beruházás során háztartási méretű kiserőműves PV rendszerek telepítése valósult meg a vállalkozás seregélyesi épületein.

Alkatrészt mozgató robotizációs eljárást fejlesztenek

Az NKFI Alap „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” című pályázati felhívásán 236,07 millió Ft állami támogatást nyert el az EN-CO Software Kft.

Dél-Dunántúl

Hazai beszállítókkal együtt fejlesztett a Samsonite

Samsonite bőrönd A 919,97 millió forint összköltségű projekt során keményfedeles bőrönd, fröccsöntött bőrönd alkatrészgyártó kapacitások bővítése, beszállítói készségek és versenyképesség fejlesztése történt új, hazai kkv-beszállítók integrációba vonásával.

Hazai beszállítókkal erősít a Samsonite

A Széchenyi 2020 pályázatán 811,49 millió forint uniós támogatást nyert el a SAMSONITE-HUNGÁRIA Bőrönd Kft. által vezetett konzorcium.

Eszközparkját bővítette a Weborange Consulting

A cég 380,2 millió forint összköltségű projektje során nagy teljesítményű erőművi alkatrész gyártó kapacitás kiépítése történt.

Közép-Magyarország

Új, moduláris felépítésű innovatív védelmi rendszert fejlesztettek

A CRITERION Biztonságtechnikai Zrt. a projektje során széfek és bankjegykiadó automaták elleni támadásokat jelző és megakadályozó, valamint az elkövető beazonosíthatóságát elősegítő, moduláris felépítésű innovatív védelmi rendszert fejlesztett.

Mikrofluidikai chip alapú hematológiai mérőfejet fejlesztettek

Az ECOMED-Consulting Kft. a 131,32 millió forint összköltségű projektje során olyan mikrofluidikai chipet hozott létre, amely ún. point-of-care (POC) hematológiai berendezésekben használható, és lehetővé teszi a páciens vérmintája alapján történő teljes vérképelemzést.

Két új gyógyító eljárást vezet be a Korányi

A Széchenyi 2020 keretében 296,91 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI).

Észak-Magyarország

Termelési kapacitását bővítette a Titán’94 Kft.

Széchenyi 2020 A cég 674 millió forint összköltségű komplex beruházása során bővítette eszközparkját, szoftver- és folyamatfejlesztést valósított meg, valamint új csarnokot épített Lőrinciben.

„Zsebedben Sárospatak termékei”: Tokaj-Portius Pincészet

A „Zsebedben Sárospatak termékei” című cikksorozatunkat XV. Lajos francia király után szabadon „A borok királyával, a Királyok borával" zárjuk, ami a Patakiak szívében a Tokaj-hegyaljai bor.

„Zsebedben Sárospatak termékei”: Fürjtojás

Kotán János, kistermelő 2013-tól foglalkozik tenyésztéssel, azóta Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb fürjtenyésztőjévé nőtte ki magát.

Észak-Alföld

Energetikai fejlesztés a Fémsystem Kft-nél

Fémsystem Kft. Európai uniós támogatásból megvalósult Nyíregyházán a Fémsystem Kft. gyártó üzemének épületenergetikai fejlesztése, napelemes rendszer telepítése.

Légijárművek fedélzeti védelmi rendszerét fejlesztették

A Specimpex Kft. 543,18 millió forint összköltségű projektje során helikopterek és repülőgépek komplex védelmi rendszerének kifejlesztése történt.

Poszt operatív őrző és telemedicinális otthoni állapot megfigyelő rendszert fejlesztenek

A Széchenyi 2020 program „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című felhívásán 444,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az EN-CO Software Kft. és három konzorciumi partnere, a Debreceni Egyetem, az MSB-Met Kft. és az Adware Research Kft.

Dél-Alföld

Épületenergetikáját korszerűsítette a JAVIPA Kft.

Energetikai korszerűsítés A 149,14 millió forint összköltségű projekt keretében a békéscsabai vállalkozás a Trefort utca 2/1. szám alatti épületének energetikai korszerűsítését valósította meg.

Molekuláris diagnosztikai fejlesztés alacsony kópiaszámú DNS minták analízisére

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázati felhívásán 952,59 millió Ft állami támogatást használt fel a GriffSoft Informatikai Zrt. által vezetett konzorcium.

Új klinikai, molekuláris és immunológiai markereket azonosítottak Szegeden

Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem projektje során gyulladásos és autoimmun kórképek fenotípusos és funkcionális multiparaméteres jellemzése történt.